A  l e g n a g y o b b  t i l o s!

"verses játék " egy felvonásban
Jankovics Anna előadása
Bemutató: 2017. október 25. 10.00 óra

Lány: Jankovics Anna
Díszlet és jelmez: Jankovics Anna
Rendező: Jankovics Anna

„Nagyon egyszerű dolog:
az ember mozog.
Igen egyszerű eset:
az ember szeret.
Ennél is egyszerűbb esetnél
az ember nevetgél.
De a legegyszerűbb esetben,
mindenki esetlen.”.
Miért megy egy gyerek világgá? És miért kap kutyát?
Létezik, hogy valaki igazán tud repülni?
És vajon a férfiak tényleg csak mondják, hogy lehozzák nekünk a csillagokat,
aztán meg úgy tesznek, mintha nem is tudnának az egészről semmit?
Milyen egy gondos háziasszony?
Hogy néz ki egy táj? Egy felhő alakú kakaófolt?
Hogyan kell unatkozni? És puszilózni?
Lehet valaki magányosabb, mint egy hős?
Lehet, hogy tényleg mindenki esetlen?"

A Kiss Ottó, Ranschburg Jenő, Kukorelly Endre, Lackfi János, Szabó T. Anna, Kollár Árpád,
Ágai Ágnes, Kovács András Ferenc, Turbuly Lilla, művei alapján készült előadásban választ
kapunk ezekre a kérdésekre és megtudhatjuk, milyen gyerekszemmel a világ.

A  l e g n a g y o b b  t i l o s!
Jankovics Anna előadásáról

Egy kislány világgá megy. Sokáig nem tudjuk meg miért. Titok. Hatalmas hátizsákkal, pakkal érkezik. Szemmel láthatóan feldúlt.
Beszélni, játszani kezd, szép lassan kipakol szó szerint és átvitt értelemben is. Elmondja, hogy neki rossz, hogy otthon minden tilos, hogy mi mindent „nem bír” anyuban és apuban. Anyja és apja nézőpontját is megismerjük: az ő bőrükbe bújva megszemélyesíti, eljátssza őket.
Többször nekikezd, hogy most elmondja a „titkot”: világgá menetelének okát, de sokáig képtelen erre, mindig elüti valamivel a dolgot.
Az előadás egy pontján aztán kiderül, hogy apja elköltözött és szülei válófélben vannak.
A kislány önmagát hibáztatja. Egyszer mikor rossz volt és megverte az apja,ő a könnyeivel titkos jeleket rajzolt a falra és azt kívánta, hogy apu tűnjön el örökre.
Szép lassan, búvópatak-szerűen felsejlik egy „szerelmi szál” is: különböző témákkal kapcsolatban indokolatlanul sokat hallunk Márióról, a szomszéd kisfiúról.
Megtudjuk, miért nem eszi meg Márió a répafőzeléket, holott kimondottan szereti; hogy amikor a szülei elváltak Márió kutyát kapott ajándékba, hogy Márió szerint, hogyan lehet legyőzni a hasfájást és mikor lehet megszeretni egy kislányt.
Később ismét hosszas titkolózás után kiderül, hogy főszereplőnk egyszer már puszilózott (hogy-hogy nem, Márióval) és majdnem olyan jó volt, mint a csiklandozás.
Az előadásban szó esik még: egy nagy kerek és piros rétről, nagypapa haláláról, egy magányos cinkéről, csillagokról, arról, hogy anya szerint először minden férfi megígéri, hogy lehozza nekünk a csillagokat, aztán pedig úgy tesznek, mintha nem is tudnának az egészről semmit, még csak olyan szót sem ismernek, hogy csillag, és sok más látszólag apró-cseprő dologról.
Közben kezd sötétedni, a gyerek fél, tulajdonképpen haza szeretne menni, ezt azonban a világért sem ismerné el. Fáradt. Próbál elaludni, nem megy. Számolja a bárányokat, próbál elaludni, nem megy.
Esti imát mond, próbál elaludni, nem megy. Végül álomba „dünnyögi magát”.
Amikor hirtelen meghalljuk Anyja hangját, aki vacsorázni hívja őt.
Világgá menetele tehát játék volt, de azért elhatározza, hogy holnap mindenképp nekiindul.