„…röpülj vígan és légy halhatatlan…”

Csukás Istvántól búcsúzunk

Minden gyerek és felnőtt szeretett írója, a csodálatos Csukás István utolsó nyilvános fellépése a Szolnoki Szigligeti Színházban volt ez év február 3-án, az Ádámok és Évák Ünnepén. Annak ellenére jött el azon a hétfői estén, hogy pénteken egy nehéz műtét várt rá. Boldogan, csillogó szemekkel, nagyokat kacagva nézte végig a produkciókat és aztán mint zsűritag értőn, derűsen, lelkesen méltatta őket. A fiatalok fantasztikus ovációval fogadták a szavait, mindenki érezte, milyen nagy megtiszteltetés a jelenléte és a figyelme. De hogy valójában mekkora tett volt tőle ez is, arra csak most döbbenünk rá.

Hálásan köszönjük neki, hogy írt nekünk, tanított bennünket, játszott velünk, hogy személyében és műveiben elhozott nekünk egy darabot abból az isteni szikrákkal teli világból, amelybe mindannyian vágyunk. Az alábbi verset ötvenedik születésnapjára írta, aztán még 33 nyarat füstölt el.

Nyugodjon békében!

Csukás István

Elfüstöltem ötven nyarat

Elfüstöltem ötven nyarat,
ötven hósipkával lefödtem,
egyre több, ami kívül maradt,
egyre több van már mögöttem,
röstellem, de sehogy sem akaródzik
bennem a lélek megöregedni,
vígan viszket és vígan vakaródzik,
indulna mindent újrakezdeni –
„No, te lélek! – így intem óva –
légy bár büszke és szabad,
röpködni a madár dolga,
miránk szájat a semmi tátogat,
komolyodj hát, tán kicsit vacogjál,
mint a köhögős őszi reggelek,
lepjen be dér, fonjon be ökörnyál,
mert hideg jön, mélyhűtött űri csend,
Isten lehelete sem lesz elég,
hogy még egyszer újra felmelegítsen,
hisz ott van a sok fagyott rigó, veréb,
azt se győzi… s pláne ha nincs is Isten!
Vagy tudod mit, ne is törődj e fogatlan,
e mindent elrontó savanyú dohogással,
röpülj vígan és légy halhatatlan,
s ne szökj még belőlem s ne cserélj el mással!”

Legyen neki könnyű a föld!