A megingathatatlan középpont

Széles Tamás játssza a 8-as számú esküdtet Reginald Rose Tizenkét dühös ember Szolnoki Szigligeti Színház-beli bemutatójában, melynek január 19-én lesz a premierje Szolnokon, a Szín-Mű-Hely-ben. A darab rendezője Kiss József, aki az olvasópróba előtt beszélgetett a színésszel.

KJ.: Mesélj a pályádról. Tíz évvel ezelőtt mi már kerestünk téged Szolnokról, de akkor valami különös kaland indult az életedben. Hogy volt ez?

SZT:: 2004-ben teológiát kezdtem tanulni. 2010-ben már hivatásszerűen űztem, a színészet mellett. Azóta egy gyülekezetet szolgálok. Minden vasárnap reggel ott celebrálok. Ez az ókatolikus irányzat, az első ezer év egységes egyházát tekinti mintának. Nincsen például cölibátus, ahogy akkor sem volt az egyházban. Viszont ingyenes a szolgálat, tehát nincs egyházi fizetés. Mindenkinek van civil foglalkozása, amiből eltartja magát. Ez, akkor, tőlem nagyon-nagyon sok energiát követelt, nem tudtam mellette sok színházat csinálni. Folyamatosan a színpadon voltam, csak nagyon keveset. Most már évek óta játszom mindenfélét, Tatabányán volt három bemutatóm, a Karinthy Színházban volt jó pár előadásom, a Pinceszínházban is. És most rákaptam a monodrámára. Írtam magamnak egy darabot, melynek most októberben volt az ősbemutatója. Júdásról szól, igazán krakéler, bevállalós, mai hangnemben, lakásszínházban. Annyira megtetszett a műfaj, a stílus, hogy szinte ott, helyben kell mindent megfogalmazni. Ott nem érvényes a nagyszínpadi játékstílus, sokkal inkább egyfajta tudatállapot beszélhetünk. Most is írással telnek a napjaim. Például, írtam egy monoperettet, illetve egy mono-eposzon dolgozom, tele vagyok tervekkel.

KJ.: Nemrég volt az osztályotokról egy dokumentumfilm a tévében.

SZT:: Úgy van. Nagyon örültem neki, kivételes dolog, amit Ujvári Csaba, volt színművészetis osztálytársam hozott tető alá. És hát, rengeteget szinkronizálok.

KJ.: Mi az, amiről felismerhetik a hangodat?

SZT:: Rengeteg filmre vagyok büszke, az Avatar-tól elkezdve, a Szerelmes Shakespeare, a Hét év Tibetben, aztán nemrég a Churchill-ről szóló A legsötétebb órá-ban azt a szerepet csináltam, amit a Csankó Zoli a Király beszédé-ben. A beszédhibás királyt. Azt hiszem, elég jól sikerült.

KJ.: Színpadon?

SZT:: Mindig nagyon büszke voltam arra, amit a Kőváry Katalin eredetileg a Pinceszínházban rendezett, Márai Válás Budán című adaptációjára, amit tizenkét évig játszottunk. A Júdás-sal, amit a Kugler Art Szalonban játszom – szakmailag nagyot ugrottam. Ha nem nagyobbat. Köszönet érte Baksa Imre rendezőnek.

KJ.: Ez a gyülekezet felé mozdulás eredendő elhivatottság eredménye volt, vagy a körülmények fordítottak téged ebbe az irányba?

SZT:: Kívülről, pontosabban "felülről" jött. Mindig jólnevelt gyerek voltam, de nem voltam vallásos, hívő. Feleségem cipelt el a református templomba, de én nem szerettem a lelkész prédikációit. Egyszer átmentem a katolikus templomba. Ott, a misén nagy lelki élmény ért. Megváltozott a világ körülöttem. „Az Úr békéje legyen veletek.”  Onnantól másképp láttam magam körül mindent. A feleségem mondta, amikor hazaértem: – Neked sugárzik az arcod! Elkezdtem teológiát tanulni, hogy a végére járjak ennek, mit akar tőlem az Ödafönt Való?

KJ.: A Tizenkét dühös emberben egy szó sem esik a vallásról. Ám a 8-as esküdt egy nagyon komoly ember. Nagy hit van benne a tiszta logikában, a rend felé, a hűség felé, a felelősségteljes létezés felé, a dolgok komolyan vétele felé. Ott dereng a szándékai, a tettei mélyén valamiféle elhivatottság, valami lelki erő. Ami megakadályozza az elhamarkodott döntést. Egy építész, aki szereti végiggondolni a dolgokat.

SZT:: Vagyis rendet teremt a rendezetlenségből. Strukturálja a teret, a funkciókat – ahogy a Teremtő. Én a színházban nem vagyok pap, a templomban nem játszom. Egy ideig volt bennem zavar, mit vállalhatok, mit ne csináljak, de hála Istennek, lecsitultak bennem a dolgok. Mindkét hivatásomban teljes szívvel helyt tudok állni és nem keverem össze a kettőt.

KJ.: Fontosnak tartom, hogy a színész ne legyen önző, felelősséghiányos, komolytalan ember. A színészeknek emberi tartásukkal példát kell mutatniuk.

SZT:: Én, mint színész, mint művész, ugyanolyan csapongó vagyok, mint bárki más. Kedélyállapotokba zuhanok, szélsőséges vagyok. Mint sok színész. De mindennek, amit teszek, van egy megingathatatlan középpontja. Most olvastam Mindszenty emlékiratait. Megdöbbentett, hogy egy pillanatra sem tudták azt a középpontot elmozdítani benne, kibillenteni, megingatni.

KJ.: Egy színésznek is lehet akkora felelőssége, mint egy főpapnak. Sinkovits 1956 októberében kiállt a tömeg elé, holott tudta, hogyha ez nem sikerül, durván megrángatják.

SZT:: Azoknak a színészeknek volt közízlés formáló szerepe is, lehetősége is. Ma ez nincs. Nem politikáról beszélek, hanem ügyekről. Valahogy belefásultunk. De mindannyian. Többnyire sajnos a celebek formálják a közízlést. Katasztrófa. Valamikor Jávor Pálra akartak hasonlítani a férfiak. Nem hiszem, hogy ma kiemelkedő tehetségű színészeinkre akarnának hasonlítani a férfiak. Talán egyszer még visszatalálhatunk ide.