2018. február 16-án mutatja be színházunk  W. Shakespeare Macbeth című tragédiáját.
A bemutatón Barabás Botond és Radó Denise játssza a Macbeth házaspárt.
A szereplőkkel Kiss József, színházunk művészeti vezetője beszélgetett.

A Macbeth a drámairodalom egyik legsúlyosabb szerepe. Van valami, ami a megformálása során nehézséget jelent számodra?

Barabás Botond: A túlterheltség és az idő rövidsége, hiszen esténként a próbafolyamat alatt is folyamatosan játszom. Ilyenkor éjszakára marad a szövegtanulás. A szerep maga, bár valóban nehéz, hihetetlenül szép és izgalmas is. Olyan csodák vannak benne, annyi szín, annyi élmény és annyi tűz, hogy rengeteg energiát ad, megkétszerezi, megnégyszerezi az erőmet. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Azt gondolom, hogy ha egy színész találkozik ezzel a szereppel, az egyfajta megérkezés a szakmai életében, hiszen végigmenni ezen a színpadra kivetített belső lelki úton hatalmas, átfogó munkát igénylő feladat.

Csiszár Imre rendezése nem egy bizonyos korba, hanem időn és téren kívülre helyezi a darabot. Szerinted mi az, ami miatt a Macbeth ilyen konkrét koordináták nélkül is érvényes?

Maga a történet. Az önmagában annyira erős, hogy függetlenül a külső körülményektől él és hat. Az, hogy milyen ruhában vagyunk, másodlagos. A sztori izgalma elrepít minket egy másik világba. Ezért fogadom el szívesen Csiszár Imre felfogását, hogy ez egy elképzelt univerzum. Talán még jobb is, hogy nem kötnek bennünket bizonyos korok és etikett-kényszerek, mert így szabadok vagyunk, és azt a kis mindenséget álmodjuk meg e köré a gyönyörű történet köré, amit szeretnénk.

Amikor ennyire nagyívű szerepet alakít egy színész, különösen fontos az összhang, a jó kapcsolat a rendezővel. Ti hogy dolgoztok együtt Csiszár Imrével?

Ő egy nagyon erőskezű, felkészült rendező, határozott, szilárd, megalapozott elképzelésekkel, aki precízen tudja, hogy mikor, hol, mit szeretne látni, amire nekünk, színészeknek nagy szükségünk van. Nem csomagolja cukormázba, amit mondani szeretne, hanem egyenesen közli velünk. Nekem ez most nagyon jólesik, pont ez kellett a lelkemnek. Eddigi találkozásaink során nem kerültünk ennyire közel egymáshoz, de ez most egy emberileg és szakmailag is különleges munkafolyamat, mert azt vettem észre, hogy a színházi nyelv, amit mindketten jónak tartunk, hasonló, a gondolataink a színházról szintén. Az egyetlen közös ellenségünk, ahogy azt már az előbb is említettem, az idő.

Ebben az évadban már voltál író, üzletember, fizikus és most király leszel.

Igen, ez az az évad, amire azt mondhatom, hogy ez vagyok én. Küzdöttem azzal, hogy fiatalabb koromban nagyon sok feladatot kaptam, amik akkor még esetleg nem kellett volna, hogy elérjenek, viszont segítettek abban, hogy most ott tarthassak, ahol tartok. Ebben az évadban minden alakításomért bátran merem vállalni bárhol a felelősséget. Igazgatómnak és mentoromnak, Balázs Péternek is köszönhető, hogy ez így alakulhatott. Mióta együtt dolgozunk, folyamatosan terhel és igaza van, mert a színész teher alatt fejlődik. A mostani évad, tele ezekkel a csodálatos szerepekkel, a megkoronázása tíz éve tartó közös munkánknak.

Gertrudis, I. Erzsébet, és most Lady Macbeth. Szép nyaklánc…

Radó Denise: Igen! Élvezem is! És hálás is vagyok érte.

Mi a legnehezebb ebben a műben, ebben a szerepben, számodra?

Távol áll tőlem bármi hatalomért, jó állásért, jó helyzetért ilyen nagy és súlyos dolgokat áldozni. Mindenkiben van vágy, hogy előbbre lépjen az életében, több legyen, pláne, ha van hozzá tehetsége is. De elárulni valakit, félreállítani valakit, akár a gyilkosságig is, idegen tőlem. Azt már mindenki érezte: meg tudnálak ölni! De ezt csak mondjuk, s nem tesszük. A színésznek az a dolga, hogy ezeket a kicsiny pillanatokat, indulatokat felnagyítsa. És akkor talán össze tudunk érni, Lady Macbeth és én.

Úgy tűnik, termékeny talajra hullik a sötét gondolat ennél az asszonynál.

Végtelenül imádja a férjét. Hogy elérhesse a vágyait, mindent megtesz, ami őt is királyi rangra emeli. Amikor Macbeth először meghallja a jóslatot, akkor ő túlemelkedik az egészen, kineveti. Aztán jönnek a hírek, amik megerősítik benne a gondolatot. Kell neki a Lady ereje, mert magától ezt nem lépné meg. Itt a lehetőség, gyerünk, soha nem lesz még egy ilyen pillanat! Macbeth nehezen adja magát. Hosszú utat jár be. A Lady sem egy velejéig gonosz nő. A kínálkozó pillanat teszi azzá. Amikor átlendülnek egy ponton, gyilkológépekké válnak. Nincs előre, nincs hátra, már annyira benne vannak. Macbeth is szeretetteljes az elején, aztán, amikor már nincs a Ladyre annyira szüksége, mert már rálépett egy útra, a gesztusai is durvábbak lesznek a nő felé. A nőnek először tetszik a férfi változása, aztán nem érti, miért vannak a rémképei, „mindent veszt, s semmit sem nyer a lélek, ha nem ízlik a siker”, aztán, a végén már teljesen elvesztik a kapcsolatot…