A Szolnoki Szigligeti Színházban március 23-án mutatjuk be a Csoportterápia című előadást.
A rendezővel, aki egyben a „mjuzikelkámedi” írója is, Szente Vajkkal, valamint a látványtervezővel,
Túri Erzsébettel beszélgetett Kiss József, Színházunk művészeti vezetője.

Mi lesz itt az újdonság ennek a színdarabnak a történetében?

Szente Vajk: Az, hogy én ezt a darabot még sosem rendeztem meg, noha az első szerzői művem, és a Madách színházi előadásban játszom is. Érdekes lesz a másik oldaláról is megismerni ezt a darabot. És hát maga a zene. Most sokkal dúsabban fogja átszőni a zene az előadást. Jónéhány magyar színházban nagyon jó előadás készült a Csoportterápiából. A Madáchban hetedik éve van töretlenül műsoron, a 150. előadás körül jár. 100 körül tart Győrben. A Cseke Péter-féle előadás is rendkívül nívós lett Kecskeméten. Péter nagyon sok időt töltött a darab elemzésével.

Színészközpontú a darab.

A darab mélysége is fontos mérce. Színészbarát. A színészek a darab első percétől az utolsóig a színen vannak. Egyszerre vannak kívül, majd benne a játékban, majd megint szemlélve a másik játékát, erősítve azt. Nagyon erős húzd meg-ereszd meg színészetet kell csinálni, felfokozott állapotban kell lenni, ugyanakkor hideg aggyal figyelni, mikor ki van fókuszban, kire kell terelni a közönség figyelmét. A szerepek árnyaltak és sokrétűek.

Sok bemutatón vagy túl. Mi az, ami változatásra érett?

Például egy-két dalszöveg. Nemcsak én, de az a csapat, akikkel nemcsak álmaimban, de az életben is dolgozhatom, Túri Erzsi és Túri Lali is először foglalkoznak a darabbal. Nagy feladat, hogy hogyan váltogatjuk a realizmust és a realizmustól való elválást, a dalok megszólalásával. Teljes lélektani realizmust kell játszani, de amikor elindul a zene, belehallgatunk a szereplők vágyaiba, gondolataikba, s máris egy másik síkba lép át a történet. És ezt vizuálisan, látványban, mozgásban is meg akarjuk jeleníteni.

Erzsi, amit Vajk említett, abban mi a kihívás a számodra?

Túri Erzsébet: Ezek a lelkisérült emberek olyan térbe jönnek be, ami semmi információt nem hordoz, sem a nézőknek, sem nekik. Egy művelődési ház egyik termében találkoznak, ahol semmi sincs. Nem szerethető ez a tér. Semmi személyes sincs benne. De ez kibővül a számokban mindenféle színes, változatos térelemekkel. Ilyenkor kiszabadulhat a lelkük, hiszen ezek az emberek börtönben vannak a valóságban, a prózai világban. Kinyílik ez a semmitmondó tér. Követjük a szereplőket lelki utazásukban. Kinyithatják maguk felé és mások felé is a szívüket, ezáltal elmozdulhatnak a megoldás felé.

Szente Vajk: Ez az információt nem hordozó tér azt is jelenti, hogy ezek az emberek nagyon egymaguk vannak. A problémája mindegyiknek más, de végső soron ugyanaz. Hogy magányosak.

Túri Erzsébet: Ifjúkorunk emléke a Magányos cédrus Csontvárytól. Ez az egy kép függ majd a teremben, magányosan. Ez az egy. Ez a megoldás. Csak a közösség tud segíteni.

 Az előadást engedélyezte az Arany Kotta Szerzői Ügynökség.

Az előadást a támogatja.