Színházunk február 16-án mutatja be Csiszár Imre rendezésében,
Shakespeare: Macbeth című tragédiáját  A rendezővel, Szabó Csilla dramaturg beszélgetett.

Az olvasópróbán azt kérted a színészektől, hogy írjanak fel a példányukba egy Nietzsche-idézetet.

Csiszár Imre: Van egy mondata, ami leginkább az emberi lélekkel kapcsolatos, s amit fogódzóképpen adtam a színészeknek.„Aki sokáig néz az örvénybe, arra az örvény visszanéz.” Ha a Macbeth cselekményét ismerjük, akkor rá kell jönnünk, hogy ez a mondat ad leginkább útbaigazítást a színdarabot illetően.

Arról van szó, amiről egyetlen más Shakespeare-drámában sem. Ő nagyon sokszor ír a történelem és a mesevilág negatív figuráiról, de olyan személyiséget Macbethen kívül egyszer sem ábrázol, aki őszinte, becsületes, karakán, katonás, a népét és az uralkodóját szolgáló, a feleségével jó házaséletet élő, kedves, kellemes fiatalember. Márpedig Macbeth személye esetében ez így van. És itt jön az örvény. A darab azt vizsgálja, hogy ez az alak hogyan válik gonosztevővé. Hogyan lesz egy megbecsült ember a társadalom fekélye, hogyan fertőződik meg a tiszta, ártatlan emberi lélek.

Mi is ez az örvény? Mi az, ami visszanéz?

Ezt a valamit, amivel Macbeth találkozik, Shakespeare a boszorkányok figuráiban jeleníti meg. A boszorkányok furcsa, természetfeletti lények, leginkább nők lehetnének, de szakálluk van, állnak a földön, de eltűnnek a levegőben, bugyborékolnak és beszélnek, az emberi agy számára felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan teremtmények egy álomvilágból, egy másik dimenzióból. Ezeknek a lényeknek a darabban a fő funkciója az, hogy elmondják kinek-kinek a küldetését, a jövőjét, a karriertörténetét.

A hozzájuk hasonlókat hívjuk manapság véleményformálóknak, a hírek szerkesztőinek, a közvélemény alakítóinak. Gondolhatunk itt pletykákra, közszájon forgó hazugságokra, politikai sugallatokra, a lényegük az, hogy soha nem határozható meg a pontos eredetük. Egyszer csak bekerülnek a köztudatba, és attól fogva befolyásolják az emberek életét, leginkább természetesen azokét, akikre konkrétan vonatkoznak. Macbeth esetében is ez történik. Találkozik a boszorkányokkal a darab elején, azok pedig tesznek egy olyan jóslatot, amely az egész életét determinálja. Az ember lényege, hogy választani tud, mondta Sartre. Macbeth eljut odáig, hogy nincs választási lehetősége. Egyre többet kell ölnie ahhoz, hogy a boszorkányok által kimondott jóslatot beteljesítse.

Lady Macbeth-ről még nem esett szó.

Lady Macbeth nem elégedett a társadalomban betöltött szerepével. Ő az egyik vezető felesége ugyan, de a hierarchia csúcsa nem ez, ott a boss van, a király, akiből csak egy létezik, míg vezetőből több. Amikor ez a két ember, Macbeth és a Lady a darab folyamán először találkozik, akkor Macbeth egy győztes csatából jön, úgy, hogy útközben találkozott a boszorkányokkal. És amikor Macbeth elmeséli a feleségének a jóslatokat, amiket kapott, ez a hatalomvággyal megvert asszony meglát egy lehetőséget. Hiszen három dologból, amit a boszorkányok jósoltak, kettő megvalósult… Ez begerjeszti a nőt, úgy érzi, hogy helyre tudja tenni önmagát a világban.

Minden dráma arról szól, hogy valaki nem érzi magát helyén a világban. Nem azt szereti, akit szeretni kellene, nincs annyi pénze, amennyit szeretne, nincs elég hatalma, és így tovább. Itt az a különleges helyzet, hogy nem Macbeth-ben születik meg az elégedetlenség és a hatalomvágy, nem ő jön lázba a jóslatok hatására, hanem az asszony. Mert a feleségben van a hiány. Lady Macbeth számára nem az a fontos, hogy a férje király legyen, hanem az, hogy ő maga királynévá váljon. Ő saját magát akarja felépíteni és megvalósítani. A darabban nincs arra utalás, hogy a Lady betegesen hataloméhes vagy bármilyen tekintetben gonosz lett volna mielőtt felmerült ez a lehetőség. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a gépezet, amely az első gyilkosság, a királygyilkosság után beindul, őt is ugyanúgy magával rántja, ahogyan a férjét. Az emberek gyanakodni kezdenek, mert ez így szokott lenni. Hiába teljesülnek a jóslatok és így a Lady óhaja is, semmi nem jó, mert állandóan félni kell. A félelem bűnt szül. Megölöm, akitől rettegek, hogy ne kelljen félnem, ez egy ösztönös reakció. A házaspár, két, eredetileg becsületes ember pedig egyre mélyebbre süllyed a bűnbe.

Sokáig néznek az örvénybe. Olyan sokáig, hogy az nemcsak visszanéz rájuk, de be is szippantja őket. Ezt a folyamatot szeretnénk a színpadon ábrázolni. (Szabó Csilla)